Tökéletes megoldást találtam

Az ember számára minden fajta vállalkozás esetében vannak könnyebben és nehezebben teljesíthető feladatok. Ezekkel kezdetekben nem is feltétlenül vagyunk tisztában, legalábbis én bizony nem voltam. Én egy építőipari cégnél dolgoztam közel húsz évig, azonban megelégeltem azt, hogy minden ötletemet, tanácsomat elvetik, ami a munka hatékonyságát és gyorsaságát javítaná, ugyanolyan minőség mellett, inkább több mennyiséget, ugyanannyi idő alatt, nyilván rosszabb minőségben, változatlan technikai és technológiai eljárások mellett követelnek meg. Én mindig az a típus voltam, akinek iszonyatosan fontos volt az, hogy az átadott munka minősége tökéletes legyen, és a vevő, megbízó maradéktalan elégedett legyen azzal, amit végeredményként kap. Így hát arra az elhatározásra jutottam, hogy egy saját céget kell alapítanom, ahol én diktálom a paramétereket, és ahol én mondom meg, hogy pontosan milyen eljárások, anyagok és technológia jelentse a munkafolyamatok megoldását.

Nem volt könnyű feladat számomra saját vállalkozást indítani, hiszen én nyilván leginkább egy szakember vagyok, így azt a tanácsot kaptam, hogy minden feladatra keressek külső szakértői segítséget, és azokból is a legjobbat válasszam ki. Én ennek igyekeztem is eleget tenni, így szinte minden feladatra konkrét ajánlásokat kértem be. Hála a jó égnek így nagyon sok keresgélést meg is úsztam, hiszen azok a szolgáltató partnerek, akik máshol jól teljesítettek nálam is az elvárt szint felett végezték a munkát.

Egyetlen egy esetben nem voltam hajlandó vakon bízni más eredményeiben, hiszen tudom jól, hogy hihetetlen védelem rejlik a pontos és tökéletes megoldásában, de hihetetlen veszély is lakozhat a nem minőségi szoláltatásban, a munkavédelem feladatának ellátása. Hála a jó égnek a keresgélés és a lelkes elemezgetés itt is meghozta a gyümölcsét, hiszen az activesafety csapatával bátran mondhatom, hogy rátaláltam a tökéléletes megoldásra. Bátran ajánlom őket és a szolgáltatásaikat mindenki számára, aki valódi védelmet, biztonságot és profi szakembereket szeretne a cégében látni a munkavédelem feladatainak ellátása terén is.