Ha jó szakemberre van szükség

Az ember, ha vállalkozást alapít vállalja annak a kockázatát, hogy nagyon sokat nyerhet, vagy nagyon sokat bukhat. Egészen egyszerűen minden múlhat azon, hogy ötlete beválik-e, jól alakítja -e ki a vállalat alapjait, jó szakembereket vesz -e fel és még sorolhatnám tovább a sort. És bizony rengeteg esetben múlik azon is, hogy mennyire delegálja le a tulajdonos, vezető a feladatokat. Ha ugyanis ezt nem teszi meg, vagy épp akár nem kér bizonyos területekre külső szakértői segítséget, nem csak hogy nagyon magas lesz a hibázási lehetőség, de a kiégés is hatványozottan fogja fenyegetni a tulajdonost. Ha pedig az egész felépített birodalom feje eltűnik, sokszor abszolút életképtelen lesz az egész vállalati működés.

Ebből következik tehát, hogy aki életet is akar a vállalkozás igazgatása mellett, és nem szeretne egy éven belül menedzser betegségekkel vagy egyéb problémákkal, motiválatlansággal küzdeni, az külső segítséget kér bizonyos területekre, általában azokra, amik a legtöbb szakmai tapasztalatot és szakértői tudást igénylik, és amik közvetlenül nem is igazán vannak hatással a vállalati működésre, de nélkülük nem működtethető a vállalat.

Ilyen volt nekem például a kockázatértékelés és a munkavédelem témaköre. Rengeteg jogszabály, előírás, korlátozás, határidő és számomra érthetetlen kifejezés szerepel ugyanis benne, amit én sosem akartam még csak megérteni sem, nemhogy megoldjam. Éppen ezért felvettem a kapcsolatot a https://activesafety.hu/ csapatával, akik mindenre igen profi módon, hatalmas szakami tapasztalattal és még nagyobb szaktudással tudtak segítséget nyújtani. Nagyon örülök, hogy meg sem próbáltam ezen a területen a fellépő feladatok megoldását, mert azon túl, hogy nem valószínű, hogy hiány nélkül meg tudtam volna oldani a jogszabályi megfelelést, rengeteg energiámba és erőmbe került volna, amit ez a terület nem hálál meg, nem forgat vissza, nem úgy, mint a termelés.

Szólj hozzá!